Diplomácia mindenkinek

Utazás a nemzetközi kapcsolatok művészetének izgi világában

A magyar külügy bravúrja: kimenekítés a luxusbörtönből

2020. augusztus 17. 07:47 - IAMedia

A koronavírus-járvány próbára tette a nemzetközi kapcsolatok aktív formálóit. A külföldön ragadt állampolgárok korábban példátlan hazahozási akciói keretében szabadult „úszó börtönéből” a kiváló magyar énekesnő, Végvári Eszter. Személyes története a diplomácia bravúrja is egyben.

hu-vegvari-eszter-marlene-dietrich-monodrama-fb.jpgSzolgálat lélektől lélekig (Fotó: Privát archívum)

 

A történelemkönyvekbe Covid-19-ként bevonuló, a bolygónk eszeveszett pörgését szinte teljesen megállító, a globalizáció révén soha nem látott mértékben összefüggő gazdasági rendszert térdre kényszerítő, világméretű járvány visszavonhatatlanul átalakította az életünket, felhívva a figyelmet az emberi faj sebezhetőségére, a technikai vívmányok ellenére a természet feltartóztathatatlan erejével szembeni kiszolgáltatottságunkra. A koronavírus hatalmi demonstrációja számos kihívással szembesített bennünket, aminek következtében újratervezés vált szükségessé.

A sokkhatás és a veszteségek ellenére azonban olyan alapvető értékek, mint az összefogás, az önzetlen segítségnyújtás, az empátia újból értelmet nyertek. Aki bármilyen okból adódóan, huzamosabb ideig a hazájától távol kényszerült élni, pontosan ismeri a honvágy lélekemésztő érzését. Amikor pedig ezt a terhes állapotot tovább nehezíti egy váratlan eseménysorozat – esetünkben a nyugati világra 2020 márciusában lecsapó egészségügyi vészhelyzet, aminek eredményeképpen az egyes nemzetek önkéntes elszigetelésbe vonultak –, a másik féltekén rekedt magyar pacsirta Odüsszeiája nemcsak az egyén idegeit, hanem a diplomácia művelőit is gigászi feladat elé állítja.

Természetesen Végvári Eszter Fokvárosból való hazatérése csupán egy kiragadott példa, azt azonban tökéletesen szemlélteti, mire képes az ember, ha együtt gondolkodik és cselekszik az önző, egyéni érdeken túlmutató, kollektív jó érdekében.

hu-vegvari-eszter-portrait.jpgVégvári Eszter (Fotó: Száraz Tamás)

 

Sorsfordító események


Immáron jó két hónapja, hogy a koronakálváriád véget ért. Mikor és hogyan csapott szembe a járvány? Mennyire érzékelted, hogy ez más, mint amire bárki fel volt készülve?

Épp Dél-Afrikában voltam, és egy felkérésnek köszönhetően két hétig egy luxushajó színpadán adhattam elő a szólóprogramjaimat. A szerződés vége felé voltam már, amikor az erős szél miatt csak három nap késéssel tudtunk az utolsó kikötőbe jutni. Ekkor már jöttek a hírek otthonról, ez egyre szigorúbb intézkedésekről, a tesztekről – Angela Merkel német kancellár pedig elmondta az azóta híressé vált televíziós beszédét. Mindenki érezte, hogy valami sorsfordító dolog történik.

hu-vegvari-eszter-namibian-desert.jpgAmikor még minden rendben volt: kirándulás a namíbiai sivatagban (Fotó: Pagonyi András)

 

Gazdagodó identitás


A honvágynak hányféle fokozatát tapasztaltad a külföldön töltött, hosszú évek alatt?

Nem vagyok egy nyavalygós típus. Nem vágyom se Túró Rudira, se halászlére, de az otthon élő család, és az azóta már sajnos eltávozott kiskutyám miatt sokszor éreztem szívszorító, fájdalmas honvágyat. Amúgy azt gondolom, hogy az ember a szívében őrzi a gyökereit, a szülővárosát, a nyelvet, amelyet itt, Németországban is igyekszem művelni, hiszen folyamatosan írok… A digitális technológiai vívmányok segítségével a kapcsolattartás a világ bármely szegletéből megoldható. Attól, hogy jelenleg Hamburgban élek, nem lettem kevésbé magyar: az identitásom csak gazdagodott egy nyitottabb, európaibb értékrenddel. Az, hogy nem veszel részt a mindennapi csatározásokban a hétköznapokon, a szakmádban, a közéletben, hogy egy bizonyos távolsággal tudod figyelni az otthoni eseményeket, az teljesen új megvilágításba helyezett sok mindent. Más aspektusból látod az eseményeket, sokkal nyugodtabban érzékelsz és értékelsz mindent. Bizonyos esetekben a dolgok elveszítik a súlyukat…

hu-vegvari-eszter-luxury-prison.jpgA végtelen kékség (Fotó: Privát archívum)

 

Távoli „luxusbörtön”


Mi segített át a hajón töltött, vészterhes heteken?

Amikor végre kikötöttünk, először le kellett tesztelni azt a 6 utast, akiknél felmerült a fertőzés gyanúja. Ez újabb 48 órát vett igénybe. Miután bebizonyosodott, hogy mindenki egészséges, elkezdték megszervezni az utasok hazajuttatását. Ebben a Német Külügyminisztérium közbenjárására volt szükség, akik 4 különgépet küldtek Fokvárosba. Ekkor már szinte alig volt repülőgép-forgalom, vicces volt látni a radaron, hogy ezen az útvonalon szinte csak a mi különgépeink közlekedtek.

Napokba telt a szervezés, de lassan elindult a hajó evakuálása. Miután hivatalosan nem utaztunk be Dél-Afrikába, ezért az utasokat buszokkal rögtön a reptér kifutópályájára vitték, ahol azonnal beszállították őket a repülőgépekbe. A mai napig talányos, hogy én miért nem hagyhattam el a hajót az utasokkal, miért nem voltam azon a bizonyos listán. Azonban sajnos így történt. A fedélzetről kellett végignéznem, ahogy egymás után hagyják el az emberek a hajót. Nekem pedig maradnom kellett.

hu-vegvari-eszter-cape-town-quarantine-cruise-liner-ship.jpgA bizonytalanság fogságában (Fotó: Privát archívum)

 

+++ Ne maradj le a többi diplomáciai interjúról! Kattints a KÖVETÉS gombra… +++

 

Kalandos hazaút az utolsó percben


Milyen kalandos úton tértél végül vissza a jelenlegi otthonodba? Kik voltak a segítségedre?

Valóban ekkor kezdődött el az igazi kálvária. Felvettem a kapcsolatot a pretóriai Magyar Konzulátussal, akik rendkívül segítőkészek voltak, és azonnal elkezdtek intézkedni. Ekkor már a hamburgi városvezetés is bekapcsolódott a misszióba, és a berlini követségen keresztül tartották velem a kapcsolatot. Az egészben a legrosszabb a bizonytalanság volt, hiszen minden óránként változott: a vírushelyzet, az egyre szigorúbb intézkedések, a repülőjárataimat folyamatosan törölték. Végül a 6. lefoglalt repülőjegyemmel tudtam hazajutni.
A dél-afrikai hatóságok megtagadták a beutazásomat, holott a hajón nem voltak fertőzöttek. A munkaadó cégem folyamatos kapcsolatban állt az amerikai anyacéggel, hátha az ő közbenjárásukra sikerül valamit elérni. Azonban ne felejtsük el, ez egy afrikai ország, ahol a diplomácia és a hivatalos szervek döntéseit sok, számunkra ismeretlen – és sok szempontból jobban szervezett társadalmunk számára érthetetlen – tényező befolyásolja. Ekkor már tíz napja voltam ebben a luxusbörtönben, teljes bizonytalanságban, összepakolt bőröndökkel. Egy gyermekkori ismerősöm, aki a Magyar Külügyminisztérium munkatársa, a közösségi médián keresztül értesült a megpróbáltatásaimról, szintén megpróbált segíteni: felvette a kapcsolatot a konzulokkal, és biztosított a támogatásáról.

Valószínűleg sosem fog kiderülni, ki, hol és mennyit segített, kinek sikerült elérnie, hogy végül beutazhattam az országba, és a teljes vesztegzár elrendelése előtt felszálló, utolsó gépek egyikével elhagyhattam Fokvárost, majd Etiópián keresztül eljutottam Frankfurtba. Mindezt két héttel a tervezett hazautazásom után.

hu-vegvari-eszter-airport-mask.jpgÚton hazafelé (Fotó: Privát archívum)

 

A magyar külügyi apparátus profizmusa


A tavaszi események tükrében mit jelent számodra a diplomácia? Meglátásod szerint milyen leckét kaptál, illetve kapott az emberiség az élet nevű társasjátéktól?

Egy biztos. Nagyon sokat köszönhetek a magyar külügyi apparátusnak. Bármelyik konzulátussal kerületem kapcsolatba (a folyamatosan cserélődő repülőjegyeim miatt Dohától egészen Addisz-Abebáig szinte mindenkivel beszéltem), mindenhol elképesztő profi, segítőkész és támogató tisztviselőkkel hozott össze a sors, akik alkalmanként, a legrosszabb pillanataimban jó pszichológusként is helyt álltak. Elképesztő volt látni, micsoda logisztikai akció egy ilyen evakuálás.

Ezúton is a legnagyobb tiszteletemet és megbecsülésemet tolmácsolom mindenkinek, aki ebben segített. Bár most már mindenki a saját otthona nyugalmában vészeli át a vírus jelenlétét, illetve annak a következményeit, azt gondolom, a neheze még csak most jön… Aggódva látom, hogy az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket és a józan ítélőképességüket. Nem tudják, kinek higgyenek; a kormányok pedig – kevés kivételtől eltekintve – nehézkesen kezelik a járványügyi helyzetet. Véleményem szerint a kommunikáció nem megfelelő, ráadásul bekerültek a fő áramú hírek közé olyan összeesküvés-elméletek, amelyek nagy veszélyt jelentenek a védekezés szempontjából. Különösen veszélyes ez olyan társadalmakban, ahol kevesen tudnak nagy összefüggésekben gondolkodni, a vigaszt és a megoldást pedig egyszerű üzenetekben vagy hatásvadász videókban keresik.

 

♦ ♦ ♦ ♦ ♦

✅ Tetszik a cikk? Nyomj egy lájkot és oszd meg!
⛔ Van építő jellegű véleményed a leírtakkal kapcsolatban? Nehogy magadban tartsd! Írj bátran!
❓ Megesz a kíváncsiság, milyen hasonlóan izgi vagy tanulságos cikkeket olvashatsz a jövőben a blogomon? Határozottan kattints a KÖVETÉS gombra!
➕ Böki az oldaladat, vajon ki mozgatja a háttérből a szálakat? Ki vagy éhezve további részletekre? Kukkants be hozzám a Facebookon és az Instagramon egyaránt!

Like-olj ide kattintva a www.facebook.com/diplomaciamindenkinek oldalon!

♦ ♦ ♦ ♦ ♦

 

Becsületes, kozmopolita értékrend


Előadóművészként egy kultúrdiplomáciai egységet alkotsz. A magyarságodat mennyire tudod kifejezésre juttatni a nemzetközi mikrokörnyezetedben? Érzel-e egyfajta belső késztetést, hogy felelősségteljesen bánj a hagyatékoddal?

Arra érzek belső késztetést, hogy becsületben éljem az életemet és végezzem a munkámat – sosem felejtve, honnan jöttem, mégis mindig előre tekintve. Országhatárokon átnyúló, kozmopolita értékrend ez, azaz azon a nyelven válaszolok, amelyiken megszólítanak. Nem vagyok büszke emigráns, semmiféle érzelmi töltet nem társul ahhoz, hogy egy másik országban is sikeresen tudom menedzselni az életemet, viszont szégyenkezni sem fogok emiatt. Egyszerűen így alakult; amennyiben pedig holnap változik az élet, és esetleg Vancouverben kell énekelnem, azt is örömmel fogadom.

hu-vegvari-eszter-stage.jpgA bájos művésznő előadás közben (Fotó: Privát archívum)

 

Rugalmasság és alkalmazkodás


Most, hogy lassacskán beállni látszik az „új normalitás”, mi a legnagyobb vágyad? Mi értékelődött át benned, ha egyáltalán? Mik a terveid a Covid-19 utáni időszakra?

Még nem látom tisztán, miként alakul a jövő. Szerintem jelenleg ezt senki nem tudhatja igazán. Ami biztos, hogy most különösen rugalmasnak kell lenni, és bármit is sodor az utunkba az élet, tudni kell alkalmazkodni. Sok kollégám maradt munka nélkül, az egész színházi világ egyfajta apátiába süllyedt, ami egy borzasztó helyzet. Persze nem csinálok belőle presztízskérdést, ha egy ideig más területen kell dolgoznom. Új időket élünk…

 

Hasznos linkek


Végvári Eszter hivatalos weboldala

Végvári Eszter Instagram-profilja

Végvári Eszter YouTube-csatornája

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomacia-mindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr5816166300