+++ Szigorúan bizalmas +++ A nemzetközi tapasztalatszerzés időtlen idők óta a szellemi és a vérfrissítés, a nagy fejlődések katalizátora, ami sok esetben a hazaszeretet erősödéséhez is vezet. Miként gazdagodik egy érzékeny lélek egy új közegben? Milyen kihívásokkal szembesül? Mennyire képes venni az akadályokat? Mitől lesz igazán sikeres? Őszinte válaszok már bőven nem csak barátok közt…
Fotó: Szigeti László
A kulturális diplomácia hol csendesen, hol harsányan és látványosan épít hidakat. Minden művész, aki büszke magyarként sikeresen és elismerések ölelésében tevékenykedik külhonban, hozzájárul hazánk hírnevének öregbítéséhez. Egyikük Réti Barnabás. Vele beszélgettem kihívásokról, érzelmekről, célokról és egy különleges napról Dobó Katával…
Londoni rémtörténetek
Hosszú évek óta kétlaki életet folytatsz: Budapest és London között ingázol. Mennyire jelent nagyobb kihívást vagy élvezetet ez a fajta életmód a korábbihoz képest? Miben fejlődtél igazán? Mire eszméltél rá, mit tanultál meg önmagaddal kapcsolatban?
2012-ben hoztam meg a döntést, hogy fejest ugrom a semmibe, és kimegyek Londonba. Szabályszerűen rettegtem; úgy mentem, hogy volt egy szűk anyagi keretem, és vettem egy repülőjegyet. Fogalmam sem volt, például hol fogok lakni, ráadásul tele volt a fejem a Londont megjárt barátok rémtöténeteivel. Minden szempontból csodálatos és rettentő nehéz időszak volt egyben, ami átformálta az egész felfogásomat és a dolgokhoz való hozzáállásomat. Megtanultam magamról számos dolgot, de legfőképpen azt, hogy sokkal több hitem van, mint azt előtte gondoltam, és ez megerősített. Olyan volt, mint egy edzőterem, ahol nem izmokat edzettem, hanem a bátorságomat gyúrtam ki. Közhely, de minden csoda a komfortzónán kívül van, és ezt sokszor egészen extrém módokon tapasztaltam meg.
Fotó: Jennie Scott
Szeretet és elfogadás
Kelet-közép-európaiként mi volt a legszembetűnőbb változás? Mennyire sikerült beilleszkedned a magyartól merően eltérő brit közegbe?
A legfontosabb – s erre korán rá kellett jönnöm – , hogy az a fajta ítélkező, kritikus gondolkodásmód, amelyben itthon szocializálódunk, megöli a kreativitást és elveszi tőlünk a siker lehetőségét. Nagyon nyitottnak gondoltam magam, de Londonban hamar rájöttem, mennyi fejlődni valóm van ezen a téren. Színészként egyaránt nyilvánvalóvá vált számomra, akkor lesz a legkönnyebb dolgom, ha magamat is könnyűvé teszem, és nem veszek el előítéletekben vagy a saját véleményemmel való azonosulás csapdájában. Rájöttem, sok jelenséget, amit itthon megbotránkozva vagy félelemmel nézünk, meg lehet közelíteni humorral is, s hogy az emberek mindenhol csak emberek, és végső soron mindenki szeretetre és elfogadásra vágyik. Persze különféle módszerekkel és stílusban teszünk ezért, ami sokszor riasztó lehet, de ha az ember önmagával rendben van, akkor a többiekkel sem lesz gond.
Fotó: Rocco Dipoppa / Unsplash
Erős gyökerek és kötődés
Mennyiben vagy hogyan érint személy szerint az immáron szomorú valósággá vált Brexit?
Amikor először hallottam a Brexitről, egy filmes eseményen dolgoztam, ahol az egész stáb bevándorlókból és külföldiekből állt. Egy Brexitet propagáló film díszbemutatója volt, és azon viccelődtünk, hogy hamarosan megjelenik több száz tősgyökeres brit arisztokrata és mágnás, akik gyűlölnek minden itt dolgozót. Természetesen semmilyen atrocitás nem ért minket, ám a filmes szakmában észrevettem, hogy kevesebb lett a munka az európai színészek számára. Engem személyesen vagy érzelmileg nem érintett meg a dolog, tudtam, hogy a személyes megítélésem ebben a tekintetben csak akkor csorbul, ha azonosulok ezzel a fajta idegenséggel, külföldiséggel. Mindent teljes jelenléttel, az emberi kapacitásom maximumával csináltam, így sosem kérdezték meg, hogy egyébként európai vagyok-e, vagy mit csinálok ott. Emellett viszont tudatosan elutasítottam azt, amit sok ottani bevándorló színész csinál, hogy felvesz egy brit akcentust, s próbálja eltitkolni a gyökereit. A magyarság a részem – ezt csak kint értettem meg igazán, és mindig büszkén mondtam el, ha kérdezték, hogy magyar vagyok. A külsőm miatt gyakran néznek olasznak, franciának, görögnek, az akcentusomból pedig nem derül ki, hogy honnan jöttem (noha angol nyelvterületen mindig kérdés, ki honnan származik).
Fotó: Jeannie Scott
Kedves Olvasó!
Mi minden változhat meg egy nap alatt? Semmi, és akár minden. Röpke másfél óra alatt az emberi érzelmek szinte teljes skáláját bejárva, Dobó Kata kifacsarja eszméletlenül gazdag és szépséges lelke utolsó cseppjét is, miközben Réti Barnabás hátborzongató kíméletlenséggel állít velünk szembe egy foltmentesre sikált tükröt. Nincsenek győztesek, nincsenek vesztesek – csakis a puszta, egyszerre mámorító és fojtogató lét valósága.
Ha maradandó élményre vágysz, s értékálló ajándékkal akarsz kedveskedni magadnak és szeretteidnek, válassz ki egy igazán különleges napot!
Dobó Kata szívbe markolóan hiteles léleksztriptíze és Réti Barnabás lehengerlő energiajátéka hiánypótló színházi előadássá emeli az Egy különleges nap című, kultikus film adaptációját. Sophia Loren és Marcello Mastroianni páros alakítása méltó módon ölt testet az Iványi Árpád által megálmodott közegben. Kihagyhatatlan élmény a minőségi kultúrára éhes magyar léleknek.
Nézd meg az Egy különleges nap trailerét... >>>
Legközelebbi előadás: 2020. február 07.
>>> Jegyvásárlás és bővebb információ <<<
Egy zseniális történet
Az előző színházi szezon több szempontból is izgalmas előadása volt az Egy különleges nap. A minőségi produkciókra éhes közönség 2019 november végétől újból a szenvedélyek viharába kerülhetett. Mit jelent számodra ez a darab, amelynek a megalkotásában is jócskán kivetted a részedet?
Nagyon fontos nekem, s nagyon büszke vagyok rá. Úgy gondolom, olyan minőségű előadást hoztunk létre, ami a Broadwayn, a West Enden vagy akár a londoni Nemzeti Színházban is megállná a helyét. Régóta terveztem színpadra adaptálni az eredeti filmet, mivel rettentően bátor és tabudöntögető, mégis emberi és egyetemes témákat feszeget. Erről a történetről napokig lehetne beszélni…
Elfogadjuk-e a címkéket, amiket ránk ragasztanak? Netán önként viseljük azokat? Azonosulunk-e velük? Mi történik, ha elég bátrak vagyunk ledobni ezeket magunkról? Mi marad? Hogyan válhat az ember legyőzhetetetlenné akkor is, ha egy egész világ harsogja, hogy ő hibás és nem kell? Merünk-e megmutatkozni egy másik ember előtt igazi valónkban? Elfogadjuk-e a sebezhetőségünket, s kovácsolhatunk-e belőle fegyvert? A történet mindezeket magában foglalja. Lenyűgözőnek találom, hogy egy olasz film az 1970-es években a Mussolini-korszak egy olyan titkos arcát mutatta meg, ahol a periferiára szorítottakból hősök lehettek. Benne van a feminizmus, a női szerepek, a társadalmi stigmák levetése, a homoszexualitás... Zseniális történet.
Fotó: Szigeti László
Az olasz film előtti főhajtás
A rendezés mellett a díszletekért és jelmezekért is felelős Iványi Árpáddal sokadik sikeres együttműködésetek ez. Nyilván szárazra néztétek a szemeteket Sophia Loren és Marcello Mastroianni fenomenális alakítását elemezve. Milyen mértékben tekintettétek az eredeti filmet etalonnak, s mennyiben bolondítottátok meg saját fűszerekkel?
Hűek maradtunk a filmhez olyan tekintetben, hogy nem modernizáltuk, autentikus a látványvilág, a zene, a hangok és minden más. Ezzel együtt a történetet kicsit transzcendesebbé, költőibbé, szimbolikusabbá tettük, a karakterek pedig a mi karaktereink – ez nem is történhetett másként. Az előadás egy hommage az olasz mozi tiszteletére, nemcsak az Egy különleges nap, hanem a Fellini-, Rosselini-, Vischonti-, Vittorio deSica-filmek előtti főhajtás, egészen egyedi hangulattal. Sok olasz nézőnk megjegyezte, hogy az illúzió tökéletesebb volt, mint az olasz feldolgozásokban.
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
✅ Tetszik a cikk? Nyomj egy lájkot és oszd meg!
⛔ Van építő jellegű véleményed a leírtakkal kapcsolatban? Nehogy magadban tartsd! Írj bátran!
❓ Megesz a kíváncsiság, milyen hasonlóan izgi vagy tanulságos cikkeket olvashatsz a jövőben a blogomon? Határozottan kattints a KÖVETÉS gombra!
➕ Böki az oldaladat, vajon ki mozgatja a háttérből a szálakat? Ki vagy éhezve további részletekre? Kukkants be hozzám a Facebookon és az Instagramon egyaránt!
Like-olj ide kattintva a Diplomacia.info oldalon!
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Dobó Katával zokog a közönség
Hozzád hasonlóan színpadi partnered, Dobó Kata is rendelkezik bőséges, ráadásul szintén angol nyelvterületen szerzett külföldi tapasztalattal. Érezhető (volt) az a másfajta professzionális megközelítés akár a próbafolyamat, akár előadás közben? Miben nyilvánul(t) meg? Mi működteti köztetek a sugárzó szinergiát?
Kata az első perctől kezdve egy amerikai filmszínésznő profizmusával dolgozott, rengeteg munkát tett a szerepbe. Azt hiszem, korábban még soha senki nem látta őt ilyen színészi mivoltában. Rendkívül zárkózott és érzékeny személyiség, és csodálatosan kitette önmagát, az egész lényét, a sebezhetőségét a színpadra. Van a darabban egy monológja, amikor Antoniettaként sírva vall arról, hogy a férje és a családja megbántja, megalázva és nem megbecsülve érzi magát. Igazán különleges színpadi pillanat, nagyon ritkán látni ilyet, amikor egy színész ennyire kitárulkozik. A nézők nagy része ilyenkor vele zokog, nekem pedig mindig megszakad a szívem, amikor vigasztalom. Ez az a jelenet, amikor a két szereplő testileg is közel kerül egymáshoz. Én egy homoszexuális férfit játszom, aki életében először kerül közel egy nőhöz. Rendkívül sebezhető pillanat, színészként rengeteg bizalom kell hozzá, Kata pedig teljesen odaadja magát. Nagyon hálás vagyok neki ezért.
Fotó: Szigeti László
Megvilágosodás 40 fokos lázzal
Egy új szereppel való megismerkedés, azonosulás során mi jelenti a legnagyobb kihívást? Hogyan festett ez Gabriele esetében?
Ha jó a történet és a könyv, nagyon könnyű a munka számomra. A rosszul megírt anyaggal azonosulni nehéz, hiszen azt is meg kell tölteni valamivel. Ez esetben nagyon könnyű dolgom volt. Gabriele egy megbélyegzett, kitaszított figura, aki házi őrizetben várja, hogy elvigyék valahová, amiről semmit sem tud. Elszakították a barátaitól, a szerelmétől, ő mégis egy játékos ember marad, aki vágyik az emberi kapcsolatra, a szeretetre. Az ember egyik alapfélelme a szégyentől, az elutasítástól való rettegés, hogy ő nem kell, hogy ő nem méltó a szeretetre. Ezt az élményt mindenki megéli egy bizonyos szinten, különben nem akarnánk megfelelni másoknak. Londonban ebbe egyszer majdnem belepusztultam. Volt idő, amikor olyan sok volt az elutasítás, a megalázottság és a kudarc, hogy három hétig nem tudtam kikelni az ágyból, olyannyira lebetegedtem. A BBC-hez kellett mennem egy castingra, 40 fokos lázam volt. A stúdióban majdnem elájultam a gyógyszerektől, amiket kaptam. Aztán egyszer csak megvilágosodott bennem, hogy ennek az egész szenvedésnek semmi értelme, és valójában csak önmagammal kell jóban lennem. Rájöttem, hogy nem szeretem magamat igazán, mert olyan sztorik vannak a fejemben arról, hogy milyennek kéne lennem, amelyek folyton kelepcében tartanak. Utána tudatosan elkezdtem kilépkedni a komfortzónámból, felborítani a rendszert, úgymond újraprogramoztam a gondolkodásom, kicsi, apró lépésekkel. Gabriele szerepében minden benne van ebből.
Fotó: Szigeti László
Önelfogadás, identitás, méltóság
Mi a darab legfőbb üzenete? Az eddigi visszajelzések alapján hogyan fogadta a közönség?
A darab üzenete röviden: meg kell ismernünk és elfogadnunk önmagunkat ahhoz, hogy legyőzhetetlenné váljunk. Az identitásról szól, mint egyébként minden nagy történet, arról, ki az ember, és mire képes, ha úgy dönt, bátor lesz. „Mindig azt tesszük, ami másoknak tetszik, még akkor is, ha nincs igazuk” – mondja Gabriele az egyik jelenetben. A történet végén el kell mennie a száműzetésbe, mégis méltósággal, emberként távozik.
Fotó: Szigeti László
Budapesti játszóház
Milyen terveket szősz jelenleg? Milyen irányban, milyen közegben látod magadat a jövőben?
Ember tervez, Isten végez. Folyamatosan tanulok, gyakorlom az élethez való képességet. Iványi Árpival tavaly elindítottuk a közös produkciós műhelyünket, a Budapest Playhouse-t, amelynek az egyik első gyermeke ez az előadás. Filmek, workshopok, kiállítások szervezését is tervezzük, úgyhogy bele kell tanulnom a menedzsmentbe, a marketingbe, a pénz, a támogatások és a szponzorok szerzésébe. Nagy kihívás, ám nagyon izgalmas időszak is egyben. Ezen felül hamarosan látható leszek különböző mozgóképes alkotásokban (többek között A halálügyész című, 56-os történelmi drámában, illetve a többszörös díjnyertes, Magyarországon 2020. február 08-án bemutatásra kerülő, Antifeminist című, nemzetközi rövidfilmben), illetve rövid pillanatokra nagyobb amerikai produkciókban is feltűnök. Folyamatosan fejlesztünk forgatókönyveket és treatmenteket, vagy angol nyelvű darabokat fordítok. A kedves Olvasókkal szorítsatok nekem, mert ha minden jól megy, még az idei évadban rendezni fogok egy darabot!
Fotó: Privát archívum / Facebook
+++ Ne maradj le a többi diplomáciai témájú cikkről és interjúról! Kattints a KÖVETÉS gombra… +++
Kreativitásmentő kamikazeakció
Mekkora kihívást jelent ma függetlenként színházat „csinálni”?
Óriási kihívás, mondhatni kamikazeakció. Egyébként úgy érzem, ez bármilyen típusú színház esetében fennáll, mert a társadalmunk szellemisége végtelenül kreativitásellenes – nem a politika, hanem a társadalom. Szeretni és játszani kellene, de ha az emberek nagy része nem szeret élni és nem tudatos, nem szereti és szégyelli önmagát, a feladat gigászi. Azért próbálkozunk, mert számunkra ez egy küldetés. Úgy gondolom, ez a történet, illetve ahogyan elmeséljük, meg kell, hogy mozdítson valamit a közönségben. Másfelől úgy „politizálunk”, hogy nem mondjuk meg senkinek, mit kell(ene) gondolnia. Az Egy különleges nap konzervatív és liberális nézeteket valló nézőkhöz egyaránt szól. Mindenkit érintő, egyetemes emberi és lelki igazságokról beszélünk. Jól tudjuk azonban, hogy a puding próbája az evés… Szeretettel várjuk a Diplomacia.info kedves olvasóit.
