Diplomácia mindenkinek

Utazás a nemzetközi kapcsolatok művészetének izgi világában

Magyar diplomácia Trianon után

2020. augusztus 21. 14:26 - IAMedia

Trianon 100. Idén nem csupán hazánk barbár és irracionális módon végrehajtott területi feldarabolásra, illetve annak a mai napig is mélyreható következményeire emlékezünk, hanem az önálló magyar külpolitika születésében tevékenyen részt vevő, képzett és elhivatott diplomaták előtt is fejet hajtunk.

hu-joo-andras-trianon-100-veritas.jpgDr. Joó András (Fotó: Veritas)

 

Köztudott, hogy „a történelmet a győztesek írják”; Bonaparte Napoléon szavaival élve pedig „a történelem egy csokor hazugság, amiben többen megegyeztek”. Mégis, Trianon 100. évfordulója kapcsán érdemes az aránytalan országcsonkítás, az azóta bizonyítást nyert igazságtalanság utáni magyar külpolitikai mozgásteret górcső alá venni abból a szempontból, kiknek köszönhetően őrizhette meg Magyarország szuverenitását, s milyen eredményekre lehetünk a mai napig büszkék.
Mindebben Dr. Joó András, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főmunkatársa, a Horthy-kori kutatócsoport tagja, egyetemi oktató vezetésére hagyatkozunk. A többek között a 20. század első felének diplomáciatörténete, valamint az 1941–1944 közötti magyar külpolitika területén folytatott kutatásai, számos vonatkozó publikációja, valamint szakmai rálátása révén a korszakkal kapcsolatos vizsgálódás értékes forrása.

 

A történelem bűvöletében


Milyen indíttatásból vált kutatási területévé a Horthy-korszak?

Mindig is érdekelt. Az egyetemi tanulmányaim során a néhai Gergely Jenő professzor a korszakra vonatkozó szemináriumai nagyon emlékezetesek és hasznosak maradtak a számomra. Azonban az irányt inkább az élet hozta magával. Korábban az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikájával foglalkoztam; a doktori munkám is az I. világháború előzményeiről készült. Csak később kezdtem – a Politikatörténeti Intézet ösztöndíja segítségével – a Kállay-kormány külpolitikáját kutatni, aminek eredményeképpen megszületett a Kállay Miklós külpolitikája – Magyarország és a háborús diplomácia 1942-1944 című könyv. Aztán most néhány éve folyamatosan a háborús évek, különösen az 1942–1944 közötti időszak kérdéseivel foglalkoztam. Több szerencsés véletlen vitt tehát ebbe az irányba. A VERITAS Történetkutató Intézetben jelenleg is a Horthy-kori kutatócsoport tagja vagyok.

hu-joo-andras-trianon-100-paris-boheme.jpgMagyar történész Párizsban (Fotó: Privát archívum)

 

Önálló magyar külpolitika


Trianon 100. évfordulóján hogyan értékelhetjük az önálló magyar diplomácia, a magyar külügyi és külgazdasági tevékenység fejlődését? Mi a tanulsága a ma élő magyarság számára?

Nemzeti büszkeségünk mindig elmondatja velünk, hogy Magyarország évezredes államiságra tekinthet vissza; s ez valóban így is van. Azonban a modern korban, az 1918-at megelőző időszakban (természetesen nem feledkezve itt meg az 1526 előtti Magyarországról, mint európai nagyhatalomról) a nemzetközi politika önálló szereplőjeként nem jelent meg a magyar állam több évszázadon keresztül. Ugyanakkor geopolitikai értelemben, a birodalom részeként nagyon is fontos maradt Európában. A kiegyezés mögötti mozgatórugók között kétségtelenül ott volt az, hogy a nyugati irányban megkisebbedő, visszaszoruló Habsburg-birodalmon belül Magyarország súlya egyre növekedett, ami a Monarchia évtizedeire szintén igaz. Magyarország politikai jelentősége is növekedett. Persze a nemzetállami fejlődés igénye ellentétben állt az összbirodalom ideológiájával és célkitűzéseivel, ami feszültségeket eredményezett a dualista időszakban.

Fontos megjegyezni, hogy Magyarország mint önálló szereplő a nemzetközi politika színpadán csak a trianoni békeszerződés aláírását követően tudott megjelenni. Ami pedig érdekessé teszi a Horthy-korszak külpolitikáját, az pont az, hogy a II. világháborúig tényleg egy szuverén állam lépéseiről beszélhetünk, noha korlátozó tényezők is bőven akadtak. Önállóan alakíthattuk a külpolitikánkat, abba közvetlenül senki bele nem szólt, de nemzetközi súlyunk drasztikus csökkenése és a fegyverkezési egyenjogúság hiánya is határokat szabott.

Magyarország az 1930-as évek elejére eredményesen tágította a külpolitikai mozgásterét az 1920-as évek elszigeteltségéhez képest (a pénzügyi-gazdasági kérdések sem voltak kezelhetők a győztes hatalmak jóindulatától függetlenül, pl. a hitelfelvétel az új nemzeti valuta megteremtéséhez; emellett pedig az angolszász hatalmak fontos szerepet játszottak az ország gazdasági konszolidációjában). Ebben Bethlen Istvánnak szintén kiemelkedő szerepe volt. A Nemzetek Szövetségéhez (Népszövetség) való csatlakozással (1922) is igyekezett a magyar kormány az országot elhelyezni az új európai rendben, ami – bár komoly belső vitákat generált – sok előnnyel járt.

Az is az elnyert szuverenitás része volt, hogy meg kellett szervezni az önálló magyar külügyminisztériumot, mivelhogy ilyen korábban nem létezett. Fel kellett állítani az amúgy nem túl nagy létszámú apparátust, amelynek komoly szervezési és költségvonzatai voltak. Rendszerint a miniszterelnökök – ez Bethlenre különösen igaz – erősen kézben tartották a külügyet, sőt, nem egyszer fordult elő, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter személye megegyezett. Az 1930-as évekből Kánya Kálmánt érdemes kiemelni.

 

 

+++ Ne maradj le a többi diplomáciai interjúról! Kattints a KÖVETÉS gombra… +++

 

Alapvető tényező, hogy Magyarországnak van egy elég kötött geopolitikai helyzete Kelet és Nyugat között. Ezt – minden előnyével és hátrányával együtt – a pragmatikus politikusok – mint amilyen Bethlen István – igyekeztek figyelembe venni, azaz több irányba is tekintettek. Amint maga fogalmazott: „mind fokozottabb külpolitikai erőfeszítést kell tennünk a kisantant szétrobbantására a szerbek megnyerése útján és bizonyos orosz kapcsolatok megnyerése révén”. [Bethlen István Horthy Miklóshoz intézett, 1926.09.24-ei levele (Romsics 1991: 178)] Szovjet kezdeményezésre már az 1920-as évek elején felmerült, hogy az éppen konszolidáló Szovjet-Oroszországgal Magyarország diplomáciai kapcsolatokat létesítsen. Az ellenforradalmi rendszer ideológiája és legfőképpen Horthy ezt akkor teljességgel kizárta. A Gömbös-kormánynak egy nagy fegyverténye volt, hogy 1934-ben keresztülvitte a szovjet diplomáciai kapcsolatok felvételét, ami mögött sok gazdasági megfontolás is húzódott. Később, a II. világháború első éveiben, amikor Magyarország még nem volt hadviselő fél, ennek nagy jelentősége volt.

A változatlan országhatárok, amelyek nem esnek egybe a magyar nemzettestek, nemzettöredékek Kárpát-medencén belüli elhelyezkedésével, a mai napig döntően befolyásolják és terhelik a szomszédsági kapcsolatainkat.
Hazánknak tartós és hagyományos külpolitikai-külgazdasági orientációi vannak. Tulajdonképpen, ha leszámítjuk a Rákosi-korszakot és a Kádár-rendszer első éveit, már az 1960-as években gazdasági síkon megkezdődött a fokozatos visszaaraszolás a klasszikus külgazdasági partnerek, elsősorban Ausztria, Németország és Olaszország felé. A KGST-együttműködés, az árucsere a szomszédos országokkal lassan háttérbe szorult. Noha minden kormányzat próbálkozott a németekkel elég konstans kapcsolat megváltoztatásával, még a szocialista rendszer sem tudta ezeket felülírni.

A két világháború között a területi revízió állt mindennek a középpontjában, de a nagy gazdasági világválság előtérbe hozta a gazdaságot, hiszen a magyar agrárexport komoly gondba került, amikor megjelent az európai piacon az olcsó amerikai gabona. Ezért is tette meg – többek között – Gömbös a nevezetes, 1933. júniusi útját Németországba, amivel kapcsolatban sok tévhit él. Hitlerrel Bethlen István tárgyalt először korábban, az év márciusában, de az nem volt hivatalos. Gömbös nagyon diszkrét látogatásának a fő célja a magyar gabona eladása volt. Egyébként már 1931-ben megköttetett a magyar–német kereskedelmi egyezmény, amit Gömbösnek sikerült kiegészítenie, így születhetett meg a magyar–német kereskedelmi pótegyezmény. Ezen felül Ausztriával is köttetett két szerződés, ami így nagyjából megoldotta az agrárkivitel problémáit. Az ország a 1930-as évekre sokkal kiegyensúlyozottabbá vált.

hu-joo-andras-trianon-100-kulugyminiszterium-budapest-disz-ter-2.jpgA II. világháborúban lerombolt Külügyminisztérium épülete a Budai Várban (Dísz tér 2.), 1943-ban (Balról a pápai nunciatúra, a Batthyány palota és a Külügyminisztérium épülete, szemben a Honvéd Főparancsnokság) (Fotó: Fortepan)

 

Magyar külügyi hagyaték


Véleménye szerint mi a magyarság számára a korszak külpolitikai tevékenységének legnagyobb értéke, hagyatéka?

Kifejezetten büszkék lehetünk arra, hogy az önálló külpolitikát lehetővé tévő állami szuverenitás több száz éves hiánya ellenére nagyon gyorsan sikerült megszervezni a külpolitikai apparátust. Ráadásul úgy gondolom, hogy az akkori magyar diplomáciai kar nagyon képzett volt, szakmailag rendkívül magas színvonalat képviselt. Az diplomácia akkori nyelvén, franciául, de németül és sokan angolul is kiválóan, irodalmi szinten írtak és beszéltek.

Ezen felül Magyarország rendkívül jó, a lehetőségekhez mérten szerfelett hatékony hírszerzéssel rendelkezett, hiszen a környező utódállamokban sok, az államigazgatásban dolgozó ember rendelkezett magyar kapcsolattal, voltak mindig felmelegíthető szálak.
Sajnálatos módon az 1950-es évek elejére eltávolították a régi külpolitikai apparátust, ami óriási színvonaleséssel járt. A minden szempontból való alárendeltség mellett a kádári időszakban, az 1960-as évek végére kezdett újra emelkedni a szakmai színvonal, miközben a hírszerzés többé-kevésbé a KGB fiókszervezete volt.

 

♦ ♦ ♦ ♦ ♦

✅ Tetszik a cikk? Nyomj egy lájkot és oszd meg!
⛔ Van építő jellegű véleményed a leírtakkal kapcsolatban? Nehogy magadban tartsd! Írj bátran!
❓ Megesz a kíváncsiság, milyen hasonlóan izgi vagy tanulságos cikkeket olvashatsz a jövőben a blogomon? Határozottan kattints a KÖVETÉS gombra!
➕ Böki az oldaladat, vajon ki mozgatja a háttérből a szálakat? Ki vagy éhezve további részletekre? Kukkants be hozzám a Facebookon és az Instagramon egyaránt!

Like-olj ide kattintva a www.facebook.com/diplomaciamindenkinek oldalon!

♦ ♦ ♦ ♦ ♦

 

Valódi alternatíva?


A mai ismeretek birtokában lehetett-e volna más alternatíva, másik, esetleg kedvezőbb út Magyarország számára az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után, kiváltképp a Horthy-korszak (kvázi) szuverén magyar külpolitikája számára?

A kérdés, mekkora volt a kényszer, illetve mekkora a mozgási lehetőség. Főleg a II. világháború kapcsán lehet hangsúlyozni a kényszerpályát: 1940 augusztusában Németország Európa ura volt, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni, főleg egy, a tengelyhatalmak tőszomszédságában lévő, kis országnak; irrealisztikus politika, szinte öngyilkosság lett volna szembemenni a tengelyhatalmakkal. Persze, szerintem mindig van alternatíva, a döntés elvileg szabad, csak a következményekkel is szembesülni kell. Az ország szuverenitásának az elvesztése nagyon komoly következmény. Minden magyar kormány attól tartott, hogy ez akár a németek oldaláról megtörténhet anélkül, hogy egyébként a németekkel szemben állóknál Magyarország bármilyen érdemet szerezhet, azaz anélkül veszíti el teljesen a mozgásterét, hogy bármit nyerne. Példának okáért a Szovjetunió még a német birodalmi terjeszkedés és agresszió első és legfőbb áldozatát, Lengyelországot képviselő emigráns kormánnyal is megszakította 1943-ban a diplomáciai kapcsolatokat. Tehát Magyarország itt – a többi kis állammal együtt – egy részletkérdés volt a későbbi győztesek szemszögéből.

Azt sem tudták a nyugati szövetségesek megakadályozni, hogy a háborút követően a Szovjetunió mindenhol, ahol katonailag megjelent, úgy alakítsa még a belpolitikai viszonyokat is, ahogy az neki tetszik.

Nagyon élesen szembe kellett volna fordulni Németországgal, ami abban a légkörben, amikor német támogatással egymás után csatolták vissza a területeket, sem a közhangulat, sem a politikai tudat szempontjából nem volt keresztülvihető. Ezért is volt Teleki Pál nagyon szkeptikus és borúlátó, mert a revíziós sikerek tartóssága végsősoron a nagy világküzdelem végkimenetelétől függött.
Magyarország katonai gyengesége, a békeszerződés korlátozó rendelkezései miatt 1920–1922 között a mozgástér ugyancsak igen korlátozott volt, mert be kellett illeszkedni az új rendszerbe (a győztesekébe). Semmi sem kötelezte például az országot a Habsburg-ház trónfosztására, de nagyon tanácsos volt ezt akkor megtenni (erős külső nyomás mellett).

 

Pozitív eredmények


A Horthy-korszakon belül melyek azokat a pillanatok, események, amelyekre igazán büszkék lehetünk?

Az ország viszonylag gyors gazdasági konszolidációját lehetővé tevő, azonban nagy belpolitikai ellenzéssel keresztülvitt csatlakozás a Népszövetséghez, ami a magyar külpolitika Bánffy Miklós nevéhez fűződő sikere. A soproni népszavazással abban a helyzetben – ugyan kis területen, de – sikerült kikényszeríteni a trianoni határvonal módosítását. A római jegyzőkönyvek 1934-ben és a gazdasági természetű szerződések szintén jelentős eredményeknek számítottak.

 

 

Kánya Kálmán pragmatizmusa


Miként értékelhetjük Kánya Kálmán személyét, külügyminiszteri tevékenységét az ország pozícióinak erősítése szempontjából?

A kifejezett külpolitikai pragmatizmust képviselte. A revíziót tekintve hasonlóan vélekedett, mint a költő Juhász Gyula: „Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá.” A megkisebbedett országnak a kedvező megítélése, a külgazdasági kapcsolatok szempontjából a revízió kérdésének konkrét felvetése, emlegetése az 1930-as évek végéig nem volt célszerű, noha propagandaszinten, Európában rendületlenül folyt. Magyarország igyekezett minél több nyugati közéleti személyiséget megnyerni a területi revízió ügyének.

Kánya egy tradicionálisan a Monarchiában szocializálódott diplomata volt, finom modorral, visszafogott, de céltudatos fellépéssel. A magyar külügyminisztérium és képviselői többnyire nagyon kritikusak és tartózkodók voltak a náci Németországgal szemben. Amikor Magyarország 1940-ben végül csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, Kánya már nem volt külügyminiszter, de keserűen megjegyezte, hogy „sikerült felszállnunk a süllyedő hajóra”. A rutinos külpolitikusok érzékelték, hogy új szemlélet vált szükségessé az 1930-as évek végén és a háború alatt, amely számolt jelentős, nem várható fordulatokkal. Nagyjából ezt testesítette meg a Teleki-doktrína.

A korábbi tapasztalatok alapján Magyarország igyekezett kimaradni a II. világháborúból. A háborús helyzet az ország geopolitikai helyzete miatt azonban megkerülhetetlenné tette az abba való belekeveredést. Nem volt mindegy persze, hogy ez mikor történik, illetve, hogy elveszíti-e az ország a szuverenitását, és miképp. A hadba lépéssel 1941 júniusában a legtöbb dolog már eldőlt.

 

Hasznos linkek


Dr. Joó András szakmai oldala

VERITAS Történelemkutató Intézet és Levéltár hivatalos weboldala

„A történelem a politikával foglalkozók legnagyobb tanítómestere” – interjú Dr. Joó Andrással az Újkor.hu oldalán

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomacia-mindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr5716172312
süti beállítások módosítása